Az európaiak elutasítják a techóriások önkényes cenzúráját
Még a baloldaliak is lemondatnák Czeglédy Csabát
A Századvég legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a felnőtt magyar lakosság többsége értesült Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásának ügyéről. A témát ismerők többsége – még a baloldali szavazók körében is – amellett foglal állást, hogy a történtek után a vezető pozícióban lévő politikusnak az MSZP-ben betöltött tisztségéről le kellene mondania.
Az elmúlt időszak politikai közbeszédében meghatározó téma volt Czeglédy Csaba, MSZP-s politikus és ügyvéd előzetes letartóztatásának ügye. Az MSZP szombathelyi elnökét 2017. június közepén tartóztatták le költségvetési csalás gyanújával, mely szerint több mint 3 milliárd forint adót csalt el társaival egy iskolaszövetkezet működtetése során. Mindezek ellenére Czeglédy Csaba jelenleg is az MSZP egyik vezető politikusa. Sem ő, sem a szocialista párt nem kezdeményezte lemondását, lemondatását, sőt, több vezető politikus – Molnár Gyula, Gőgös Zoltán, Újhelyi István – nyilvánosan is kiállt a gyanúsított politikus mellett. A Századvég Alapítvány legfrissebb közvélemény-kutatása az ügy ismertségét és megítélését vizsgálta a felnőtt korú magyar lakosság körében.
A felmérés eredményei rávilágítottak arra, hogy a lakosság közel kétharmada – 64 százaléka – hallott Czeglédy Csaba előzetes letartóztatásáról. Az ügyet ismerők több mint háromnegyede – 77 százaléka – értesült arról, hogy az MSZP vezetősége továbbra is kiáll az ügyvéd és politikus mellett, nem szólították fel pártbeli tisztségéről vagy tagságáról való lemondásra.
Az üggyel kapcsolatos véleményklíma igen határozott és egyértelmű: a témát ismerők több mint háromnegyede – 78 százaléka – szerint a történtek kapcsán le kellene mondania Czeglédy Csabának az MSZP-ben betöltött pozícióiról, mindössze 9 százalékuk szerint nem kell lemondania, további 13 százalékuk nem tudott vagy nem akart véleményt nyilvánítani a kérdésben. A politikai önbesorolás szerint a baloldaliak 51 százaléka, a középen állók 73 százaléka, a jobboldali szavazók 94 százaléka áll a lemondás mellett.
Módszertan
A Századvég telefonos kérdőíves közvélemény-kutatást végzett 2017. július 21–25. között, amelynek során 1000 véletlenszerűen kiválasztott felnőtt korú személyt kérdezett meg CATI-módszerrel. Az elemzésben közölt adatok legfeljebb plusz-mínusz 3,1 százalékponttal térhetnek el a mintavételből fakadóan attól az eredménytől, amit az ország összes felnőtt lakosának megkérdezése eredményezett volna.
Forrás: Századvég Alapítvány
Forrás: Századvég Alapítvány
Forrás: Századvég Alapítvány